Pornó domain név .xxx: Az ICANN nyomás alatt

Május 10.-én véget ér a hányatott sorsú pornó domain támogatóinak és ellenzőinek a nyilvános konzultációja.

Az ICANN vajon a  .xxx domain név bevezetése mellett dönt ? A szabályozó erős nyomás alatt áll az évek óta tartó vita miatt.

A specifikus domainek megkönnyítenék a szűrőeszközök fejlesztését, így a szülők és intézmények is kiszűrhetnék a nem kívánatos tartalmakat. Nem kérdés, hogy az .xxx végződés alkalmazásával a címkék jelenlétét az összes böngésző érzékeli. Ezen kívül semmi nem kötelezi a pont com végződésű felnőtt tartalmú oldalakat arra, hogy megváltoztassák a domain nevüket.

Az ellenzők szerint ebben az esetben ez egyfajta web erkölcs szabályzatot hozna létre ennek az egész világnak a figyelésére, amely kudarcba fulladna.

A .xxx körüli viták 2005-ben kezdődtek, amikor azt eredetileg jóváhagyták. De a projektet két évvel később leblokkolták a Bush-kormány nyomása alatt.

Az ICM nyilvántartó iroda ezután az ügyet bíróságra vitte és előző év februárjában megnyerte azt. Az ICANN hozzájárult a vita folytatásához és megnyitott egy nyilvános tanácskozást, mely május 10-én végződik.

Az ICANN védi a lassú feldolgozást, kifejtve, hogy igyekszik sok embertől visszajelzéseket gyűjteni. A végső megállapítást június 12.-én mutatják be az Igazgatótanácsnak. Továbbra is tisztázatlan marad, hogy mikor kerül döntésre a sor.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

A keresőoptimalizálás a Google esetében a legcélszerűbbA SEO módszereit a Yahoo! keresőmotor is alkalmazza.Az ASK keresőmotorra való keresőoptimalizálás is fontos szempontA SEO szakértők a Bing-et tanulmányozzákAz AOL keresőoptimalizálás szakemberei vagyunkA Baidu bonyolultabb keresőoptimalizálás területén mint a GoogleAz MSN-re való optimalizálás nélkülözhetetlen.A SEO optimalizálás az Altavista esetében is létszükségA WebCrawler SEO keresőoptimalizálásához kevesen értenek